Másnap reggel már reggel hétkor felébredtem az ébresztőbűbájra. Nem akartam, de muszáj volt felkelnem. Hamar felöltöztem, és indultam a fürdőbe, hogy egy kicsit rendbe szedjem magam. Végül úgy döntöttem a fekete, hosszú hajamat lófarokba kötöm, alul kihúzom a szemem fekete szemceruzával, és a szempillaspirál után halvány fekete szemfestéket kenek a szemhéjamra, mivel a zöld szemhez nem sok minden passzol. Az összhatás közel sem volt tökéletes, de megtette. Ez az egész körülbelül negyed órát vett igénybe. Apu mindig azt mondja, hogy túl sokat foglalkozom a kinézetemmel, de hát mit tudhat ő? Mikor végeztem, lerohantam a nagyterembe reggelizni. Rebeca Brainnel volt elfoglalva, így én inkább az asztal túlsó végéhez ültem le, csak hogy véletlen se halljam a nyálas fecsegésüket.

Semmi bajom velük, sőt aranyosak együtt, de nem is tudom... Szomorú, sőt szánalmas dolog, hogy nekem meg nincs barátom. Jókat hülyülök a fiúkkal, de talán pont ezért csak havernak néznek.

- Szia, Lily! Leülhetek?

- Persze, Aron!

- Tudod, azon gondolkoztam, hogy áll-e még, hogy segítesz? – mondta, miközben egy nagy falat palacsintát tömött a szájába.

- Persze. Szívesen segítek. Amúgy, hogyhogy nem Emilyvel vagy?

- Megőrülök tőle. Kiakasztott. Meg amúgy is szívesen vagyok veled.

- Tényleg? - kérdeztem, mire észbe kaptam, hogy hangosan gondolkozok.

- Persze! Nagyon okos és vicces lány vagy. Ráadásul nagyon jó hajtó is.

- Jaj, dehogy! Nálad nem jobb - mondtam, miközben úgy éreztem, elpirulok.

- Jól van, akkor este. Szia!

Igazából egész nap vártam az aznap esti találkozót Aronnal. Igaz, hogy csak segítek neki a leckében, de mégis... Ő kért meg, és ez jó érzés. Nem mintha annyira fontos lenne, de végre huzamosabb időt tölthetek vele kettesben. Persze sajnos pont nem a legjobb lesz a téma, de sebaj. Nem is tudom, mért pont engem kért meg, hiszen nem vagyok épp egy csillag bájitaltanból. Bár anyu egy csomó mindent mutatott, de nem hinném, hogy olyan jó lennék.

Nem foglalkoztam vele túl sokat este vacsi után pedig ott vártam Aront a klubhelyiségben. Nem kellett rá sokat várnom, hamar megérkezett.

- Szia, Lily!

- Szia, Aron! Felkészültél? - de akkor feltűnt valami. - Na várj, hol vannak a könyveid?

- Nézd, Lily! Igazából nem kell segítség bájitaltanból. - Itt kicsit magamba zuhantam. Ó, én naiv! Csak hülyített. - Igazából csak ürügyet kerestem, hogy veled lehessek.

- Ürügyet? - Nem tértem magamhoz a sokkból.

- Igen! Igazából csak veled akartam lenni. Mármint először randira akartalak hívni, de aztán hirtelen ez jutott eszembe. Megértelek, ha most hülyének tartasz.

- Dehogy tartalak.

- Akkor van kedved randizni velem?

- Most mondhatok mást, mint igen?

- Teljességgel kizárt. - mondta, mire mindketten elnevettük magunkat, majd mikor kifogytunk a szuszból leült, mellém.

Csak ültünk ott egymást nézve, de aztán megtörtem a csendet.

- Mikor lesz edzés, nem tudod?

- A bátyád azt mondta, hogy a jövő héten kezdünk.

- Szuper, már várom.

- Remélem, elég jók leszünk, hogy legyőzzük a többieket. Bár ugye akinek a kviddics a vérében van...

- Nem nagy ügy.. - mondtam, majd észrevettem, hogy folyamatosan engem néz, így elmosolyodtam, sőt talán el is pirultam. Nem, biztos, hogy elpirultam.

- Tényleg, milyen a tesód barátnője?

- James barátnője? Olyan átlag, de most tényleg a tesóm kapcsolatáról akarsz beszélni?

- Nem, beszélhetünk a miénkről is. - monda, majd elmosolyodott.

Én is csak mosolyogni bírtam. Aztán hirtelen, amikor felemeltem a tekintetem, az övével találkozott. –Jaj, de szép szemei vannak! - állapítottam meg magamban. Valósággal elvesztem a tekintetében. Csak arra eszméltem fel, hogy az arca egyre közelebb van az enyémhez. A kezével végigsimított az arcomon, majd az ajkai az enyémre tapadtak, és lágyan csókolni kezdett. A nyakába kapaszkodtam, mire ő átkarolta a derekamat, és egyre mélyebben, érzékibben csókolt. Közben csak arra vágytam, hogy ez a pillanat örökké tartson.

Öt perc múlva kifulladtan váltunk szét. Én meg sem bírtam szólalni.

- Varázslatos egy lány vagy, Lily! - mondta Aron, mire én csak elmosolyodtam, majd a karjaiba dőltem.

Hosszú percekig csak némán ültem a karjai közt a kanapén, majd hirtelen megborzongtam.

- Fázol? - kérdezte aggódó arckifejezéssel.

- Csak egy kicsit.

- Na, várj! Felmelegítelek - mondta, majd átkarolt.

Fantasztikusan éreztem magam vele. Mintha nem az a Lily Potter lennék vele, mint máskor, hanem olyan, akinek ő lát. Mintha elhinném, hogy tetszhetem bárkinek. És végül, de nem utolsó sorban, itt ülök (inkább már fekszem) annak a karjaiban, akiről harmadéves korom óta álmodozom.