- Apa, �n… - kezdte rekedt hangon Ellina.
- Hagyd Ellina, nincs itt az ideje a magyar�zkod�snak – sz�lalt meg Draco a szokottn�l bar�ts�gosabb hangon. – Most pihenj – mondta, majd az ajt� fel� vette az ir�nyt, de egy pillanatra visszafordult. – A legjobb lenne, ha aludn�l egyet. Ha valamire sz�ks�ged lenne a h�ziman�k, mint mindig, most is a rendelkez�sedre �llnak. A mai nap legy�l sz�ves nem elhagyni a szob�d, ha egy m�d van r�, az �gyat sem – fejezte be, majd kis�t�lva bez�rta maga m�g�tt az ajt�t.

Ellina hirtelen k�sztet�st �rzett, hogy apja ut�n rohanjon, de v�g�l egy lemond� s�hajjal, szomor�an maradt a hely�n. M�gis mire sz�m�tott? Hogy apja majd s�r�g�rcs�k k�zepette a nyak�ba ugrik, �s remeg� hangon k�zli vele, hogy mennyire szereti, �s hogy milyen borzaszt�an sajn�lja azt, ahogy vele viselkedett? Erre a gondolatra keser�des mosoly jelent meg a fiatal boszork�ny ajk�n. Nem tudta, mit is csin�lhatna, hol k�ne kezdenie a k�zeled�st. Mert abban biztos volt, hogy neki kell megtennie az els� l�p�st, s�t… val�sz�n�leg m�g j� n�h�nyat, ha meg akarja t�rni a jeges p�nc�lt.

Halk kopogtat�s zavarta meg a csendet, majd egy sz�ke hajzuhatag �s k�t k�k szemp�r jelent meg az ajt�ban, amit persze Caleb egy�b porcik�i is k�vettek. Lassan, mosolyogva indult el h�ga fel�, �m a mosolya nem tudta legy�zni a szem�b�l �s a mozdulataib�l �rad� aggodalmat.
- J� reggelt csipker�zsika – mondta, mik�zben le�lt az �gy sz�l�re. – Csak nem megcs�kolt a mesebeli herceg. – Calebnek mindig meg volt a tehets�ge, hogy kiss� jobb kedvre der�tse h�gocsk�j�t, ak�rmennyire is rossz kedve legyen annak. – Vagy csak James jelent meg �lmodban? – tette hozz� egy cinkos szempillant�ssal.
- Ha - ha – v�laszolta Ellina r�viden. – Bezzeg, ha m�g mindig itt fek�dn�k eszm�letlen�l, nem lenne ilyen j� a kedved. - A f�rfi arc�r�l lehervadt a mosoly, ami r�gt�n lelkiismeret furdal�st okozott a h�g�nak. – Bocs�nat – mondta, a boszork�ny, majd folytatta. – �s ha m�r �gy r�k�rdezt�l nem, nem l�ttam �lmomba Jamest. De… valakivel tal�lkoztam. – A szavak nagyon lassan �s halkan hagyt�k el a sz�j�t. Nem tudta, hogy elmondja e b�tyj�nak a „t�rt�nteket”, �s nem tudta, hogy ha igen, hogy is kezdjen bele.
- Megtudhatn�m e becses idegen nev�t? – k�rdezte �jfent mosolyogva Caleb. – Ha tal�lkozom vele, megk�sz�n�m neki, hogy visszak�ld�tt sorainkba. – Ellina egy r�vid ideig hallgatott, majd megsz�lalt:
- Anya volt az. – A var�zsl� hirtelen nem tudott megsz�lalni, ahogy h�ga szemeiben megjelentek az els� k�nnycseppek, amelyeket tengernyi k�vetett. �t�lte Ellina s�r�st�l r�zk�d� test�t, �s hagyta, hogy v�gre minden, eddig mag�ban tartott �rzelme, el�t�rj�n a l�nyb�l.
- Fel akartam adni Caleb – zokogta a boszork�ny. – Fel akartam adni, �s vele menni. Annyira j� lett volna, �s annyira egyszer�. Magam m�g�tt hagyni ezt az eg�sz borzalmat, amit �letnek neveznek. A f�jdalmat, a csal�d�sokat, a szomor�s�got, a tehetetlens�get… minden sz�rny�s�get, amivel ez a vil�g szolg�lhat. Annyira t�k�letes lett volna Caleb. Any�val lenni, l�tni, megfogni, �rezni, ahogy megsimogatja az arcom… �rezni, hogy valaki szeret. – Ellina k�nnyei meg�ll�thatatlan �radatk�nt hullottak a f�rfi tal�rj�t �ztatva, �s ahogy k�nnyeinek, �gy �rzelmeinek sem tudott g�tat szabni. – De nem tehettem, mert anya r��bresztett, hogy mennyire �nz� lenn�k. Megmutatott titeket, ahogyan f�l�ttem �lltok, k�ts�gbeesve. Megmutatta, hogyan k�zd�t�k �rtem. – Caleb megd�bbent Ellina szavain, de csak hallgatott. Nem is tehetett volna semmi jobbat. – Akkor j�ttem r�, hogy mennyire elvakult voltam. Annyi szomor�s�g, csal�d�s �s f�jdalom �rt, hogy m�r nem l�ttam meg a j�t, nem �reztem a szeretetet, amit kapok… s�t, tal�n m�r nem is akartam �rezni.
L�ttam ap�t Caleb! L�ttam a szemeit… - nem tudta befejezni a mondatott. A zokog�s, a f�jdalom �s tal�n a sz�gyen gy�zedelmeskedett felette.
A f�rfi pedig v�rt, nem is tehetett volna m�st. Minden sz�, minden gondolat annyira �ls�gos, annyira semmitmond� lett volna. Pontosan tudta, hogy itt � nem seg�thet. Ellina tal�n elindult egy olyan �ton, amelyben � csup�n a t�masz szerep�t t�ltheti be. Ebben a „harcban” csak k�ls� szeml�l� lehet, ezt Ellin�nak �s az apj�nak kell megv�vnia.
Maguk ellen, egym�s�rt…


 

- Draco – sz�lalt meg Constance a f�rfi v�ll�ra t�ve kez�t, aki dolgoz�szob�ja ablak�n�l �llt. �gy t�nhetett, hogy csup�n a t�jat f�rk�szi, de aki ismerte, az tudta, mekkora vihar d�l a lelk�ben. A boszork�ny, tal�n most el�sz�r l�tta – m�g gondoltban is f�lve mondta ki -, megt�rtnek a szeretett f�rfit. Az �larcon, amely annyi id�n kereszt�l takarta a Draco val�di �nj�t, most egy v�kony „reped�s” keletkezett, ami azonban el�g volt ahhoz, hogy a m�g�tte rejl� t�m�ny f�jdalmat leend� hitvese szeme el� t�rja. Constance pedig k�zd�tt az �rzelmeivel, hiszen ak�rmennyire is f�jt neki, hogy �gy l�tja szerelm�t, m�gis boldogs�got �rzett. Igen, k�t v�gtelen�l ellent�tes �rzelem v�vott csat�t a lelk�ben, hiszen most el�sz�r l�tta a Drac�t k�r�lvev� falakat omladozni, �s tudta, hogy ezt ki kell haszn�lni. Nem szabad engedni, hogy vissza�p�tse, minden er�vel tov�bb kell bontani, m�g nem teljesen leomlik.

A hadvisel�s m�v�szete… igen, ez az amit mindenkinek t�k�letes meg kell tanulni, aki valamit el akar �rni az �letben. Ak�r p�nzt, ak�r hatalmat vagy csup�n azt, hogy seg�tsen egy f�rfinek �jra megtal�lni a boldogs�ghoz vezet� �sv�nyt. Constance ezt tudta, �s elt�k�lte mag�ban, hogy mindent megtesz a c�l �rdek�ben.
�desanyja megtan�totta r�, hogy az �let a k�zdelemr�l sz�l, de a gy�zelemn�l �desebb nincs, m�g ha oly sokszor el is bukik az ember, az ahhoz vezet� �ton.
Soha, soha nem szabad feladni, k�l�nben ak�rmennyire v�gyik az ember a boldogs�gra, nem lesz igaz�n boldog, am�g �l. Hogy ut�na mi v�r r�? Nem lehet tudni…mert azok, akik el tudn�k mondani, nem j�hetnek vissza. �desanyja mindig azt monda: „ Ne v�rj arra, hogy a boldogs�g megkeressen. Neked kell megtal�lnod!”
Constance pedig elt�k�lten k�zd�tt a c�lj��rt: az�rt, hogy boldog lehessen, �s boldogs�g�t �tadhassa ennek a kis csal�dnak, akikn�l jobban senki nem �rdemli meg ezt az �gi �ld�st.

- Draco – sz�l�totta meg ism�t kedves�t, aki erre m�r r�n�zett.
- Majdnem meghalt – mondta halkan, �m ebben az egy mondatban minden benne volt. Nem kellett magyar�zni, nem kellett, hogy kimondja, hogy milyen �rzelmek tombolnak benne, el�g volt ez a k�t sz�, ahhoz, hogy mindent elmondjon.

Ott �lltak �r�knak t�n� percekig, egym�s szem�be n�zve, �s ugyan azokban a percekben a k�ria egy m�sik szeglet�ben Ellina �s Caleb ugyan �gy �lt egym�ssal szemben.
Majd Constance �s Caleb egyszerre sz�lalt meg, mint egy magasabb er� �ltal vez�relve, sz�r�l sz�ra, ugyanazokat a mondatokat kimondva.

- Olyan dolgok t�rt�ntek a m�ltban, amin m�r nem lehet v�ltoztatni. T�l sokszor csaptatok �ssze, t�l kem�nyen. Soha nem fogj�tok tudni kit�r�lni az eml�keket, �s igen…tal�n m�r k�s� is ahhoz hogy v�ltoztassatok rajta. Fel is adhatn�tok, mondv�n, hogy m�r �gy is mindegy, mondv�n, hogy ezen m�r lehetetlen v�ltoztatni.
De csak a gy�v�k adj�k fel. Azok, akik az�rt f�lnek harcolni, mert rettegnek a kudarct�l.
Te nem vagy gy�va, nem lehetsz gy�va, hiszen Malfoy vagy. Ak�r mennyire neh�z, ak�r mennyire �j s�relemmel �s sebes�l�ssel j�r, k�zdened kell…�rte.
Hiszen szereted, tudom hogy mennyire szereted, m�g ha nem is akarod kimutatni azt, �s azt is pontosan �rzem, hogy mennyit jelent neked az � szeretete. A vil�got odaadn�d az�rt, hogy boldognak l�sd �s hogy boldog legy�l vele. Hogy olyanok legyetek, mint apa �s l�nya, mert eddig csak ellenfelek voltatok egy olyan harcban, aminek sosem volt �rtelme. Mindegy, hogy ki kezdte �s az is, hogy ki folytatta. Ez m�r annyira l�nyegtelen…
Most egy m�sik „harcnak” az ideje j�tt el, aminek egy c�lja van: megismerni �s visszakapni �t… �s megbocs�tani, mindenek felett megbocs�tani. Nem csak neki… magadnak is.

Draco �s Ellina egyszerre fordultak az ablak fel� �s tekintettek ki a felh�k takarta �gre, amelyeken csup�n egyetlen halv�ny napsug�r tudta �tk�zdeni mag�t, majd egyszerre fordultak vissza t�rsuk fel� �s mondt�k:
- Nem k�v�nok m�st, csup�n egyet…hogy visszakapjam azt, amit vele elvesz�tettem: a boldogs�got. De nem k�v�nom, hogy boldog legyek eg�sz �letemben, csup�n egy pillanatra v�gyom, hogy a m�lt ut�n, meg�zlelhessem mi is az, igaz�n boldognak lenni.