Lehull a lepel
Tudta, hogy bolondság, amire vállalkozik, és tudta, hogyha lebukik, nagyobb bajba fog kerülni, mint amekkorába eddig bármikor, de Ellina biztos volt benne, hogy ha nem ír akár csak pár sort is Jamesnek, rövid úton a Szent Mungóban fog kikötni idegösszeroppanással.
Hiszen ez a nyár még a szokásosnál is rosszabban indult. Alig van otthon egy napja, de már túl van egy hatalmas veszekedésen, és egy finomnak nem éppen mondható fenyítésen. És ez még csak a kezdet, ebben biztos volt.
És most még az is nyomta a szívét, hogy pont azelőtt a nő előtt kellett kimondania azt, ami azóta emészti a lelkét, mióta az eszét tudja. Csak remélni tudta, hogy Constance nem rohan azonnal az apjához, mert abból csak még nagyobb bonyodalom lett volna.
Túl sok volt ez neki, túl gyenge vértezettel indult csatába és félő volt, hogy elbukik, már most, pedig Jamesről még szó sem esett. E miatt az egy dolog miatt örült a kapott büntetésnek. Hiszen a kirohanása elvonta apja figyelmét a listáról, így nem juthatott el a Potter névig, mert ha az megtörténik, na akkor lett volna csak a haddelhadd.
Tudta, hogy nem szabadna, mert így egyre nagyobb lesz az esélye, hogy lebukik, de kellett valaki, aki támaszt ad, kellett valaki, aki angyalként ott áll mellette, és megvédi, ha baj van. Régebben Caleb töltötte be ezt a szerepet, de most hogy ki sem látszik a munkából, már nincs a húgára ideje, és ez nem is lenne elvárható tőle. Így az egyetlen ember, akire számíthat az James, de őt sem akarta kihasználni. Nem akarta, hogy azt higgye, csupán a „védelme” miatt van vele, mert szerette, teljes szívéből. Így mindent megpróbált, hogy a gondja ne látszódjanak rajta. Ha kapott egy levelet az apjától, vagy éppen teljesen kétségbeesve ült a tóparton, mindig tett róla, hogy Jamesnek valahol máshol legyen dolga. Kezdett profi lenni a különböző kifogások és akadályok megteremtésében. Ugyanakkor ez sem volt túl jó taktika, mert a fiú egy idő után azt hitte, hogy direkt kerüli, ami igaz is volt, de az ok teljesen másból eredt, mint azt a fiatal varázsló gondolta volna.
Egyszerűen csak Jamest akarta megvédeni… saját magától. Mert tudta, hogy egy férfi sem lehet boldog egy ilyen nő mellett. Hiszen ő soha nem lesz boldog, akkor hogy lehetne boldog a párja mellette? Amikor napokig nem láthatna mást, csupán egy végtelenül kétségbeesett, és örökre tönkrement lányt, aki ugyan végigjárja az órákat, eszik, beszélget, de mindezt csupán a megszokott gépiesség vezérli. Legszívesebben távol lenne mindentől és mindenkitől, egyedül. Ahol senki nem tudja bántani, ahol senkivel nem kell foglalkozni, csatázni, és ahol senkinek sem kell megfelelnie.
Már annyit gondolkodott rajta, hogy szakítani kéne Jamessel, de az önző fele, mindig megálljt parancsolt magának. Mert tudta, hogy szűksége van rá, mert tudta, hogyha valami kis esélye van az örömre, azt csupán tőle kaphatja meg. De ez a tudat undorította is, hiszen milyen az ilyen ember…
Ellinának két álma volt, de pontosan tudta, hogy ezek az álmok, soha nem válhatnak valóra. A sorsa nem engedi. Jobb napjain megbékélt ezzel, ám sajnos a rossz napok kapták a főszerepet a lány életében, és az ilyen alkalmakkor a kudarc, hogy álmait csupán kergetni tudja, megérinteni soha sem, még jobban beledöngölik őt a kétségbeesésbe.
De senki ne gondolja azt, hogy Ellina elhagyta magát. Küzdött a világ és maga ellen. Tudta, hogyha engedi magán eluralkodni az önsajnálatot, az a véget jelenti. Így harcolt, minden nap megvívta a saját csatáját.
Színészkedett a többiek előtt, mert semmit sem utált jobban annál, mint amikor megcsillan a többiek szemében a szánalom, vagy a sajnálat.
Őt ne sajnálja senki, soha, semmilyen módon.
Elővette a pergament és a pennáját belemártotta a tintába. Ki akarta önteni a szívét, de mégsem tette meg, megint megállította a vágyait, így csupán érzései azon felét írta le, amik kizárólag Jamesre irányultak.
Drága James,
Tudom, rosszul vagy az ilyen megszólításoktól, de hát tudod, egy Malfoynak oda kell figyelni a formaságokra.
Kérdésedet rögtön megválaszolva, nem, apám még nem tud rólad. Még nem találtam meg a megfelelő pillanatot. Na de mi újság a te oldaladon? Remélem szüleid, nem kaptak dührohamot a hír hallatára, hogy egy Malfoyt választottál barátnődül…? Harry Potternek is nehéz lehet ezt feldolgozni.
Igazából nevetnem kell, mikor arra gondolok, hogy mennyire függünk a szüleinktől, és nekem most már egy pótkerékre is oda kell figyelnem, és mielőbb kipenderítenem innen. Igen, apám kilenc hónap alatt eljegyzett egy nőt, aki első látásra, nem lenne rossz, meg persze aranyvérű, de én átlátok rajta, és biztos vagyok benne, hogy nem apám két szép szeméért van velünk. És ezt be is fogom bizonyítani. Tudom, hogy most rögtön az jutott eszedbe, hogy miért csinálok magamnak még több problémát, meg hogy megismerhetném a nőt mielőtt ítélkezem…
De nem akarom megismerni. Nem engedem, hogy az anyám legyen, senki nem lehet az!
A „bálról” még nem sokat tudok. Azt sem, hogy az én jó apám mikorra engedélyezi, és ráadásul, így hogy még nem tud rólad… Na, de majd meglátjuk.
Nagyon - nagyon hiányzol, örülnék, ha itt lennél mellettem és átölelnél azokkal a kedves lapát mancsaiddal.
Most mennem kell, de ígérem, írok, amint tudok, és persze a válaszodat is várom.
Teljes szívemből szeretlek, és csókollak
Ellina
Épp hogy befejezte a levelet, máris kopogtattak az ajtaján. Gondolkodott rajta, hogy eltűnteti a levelet, de aztán arra jutott, hogy csak Caleb lehet az. Hiszen az apja nem kopogna, hanem rátörne, a cafka pedig úgy sem meri idedugni az orrát.
- Gyere be – kiáltotta ki, de azonnal rájött, hogy már megint hirtelen döntött, és megfontolatlanul. Túl megfontolatlanul… de már nem tehetett semmit.
*****
Draco Malfoy elgondolkodva lépkedett a kúria folyosóin, egyenesen a lánya lakosztálya felé.
Életében nem sok olyan alkalom volt, amikor nem tudta pontosan, hogyan is kéne cselekednie, de ez most egy ilyen helyzetnek látszott.
Hiszen az elmúlt években felvett viselkedését nem változtathatja meg egy pillanat alatt, és nem is tudná. De ugyanakkor, meg kell tudnia, hogy mit gondol a lánya.
Azt az egyet nem hagyhatja, hogy saját magát okolja az anyja haláláért, mert ő Draco Malfoy érte a felelős, és mert pontosan tudja, hogy ez milyen lelki terhet is okoz az embernek. Éppen elég az, amit tőle kap a lánya, nem kell még olyan, amit saját magának kreál.
De milyen bolond is Ellina. Hogyan, miből gondolhatja azt, hogy ő a hibás? Ezt az eszement ötletet ki kell, hogy verje a fejéből, mert megkeseríti az életét.
- De hiszen én is ezt teszem – suttogta magának a folyosó csöndjében, mert tudta, hogy minden egyes szavával, tettével, parancsával, nem tesz mást, mint hogy pokollá teszi a lánya életét. De egy napon rá fog jönni Ellina is, hogy mindez őérte van. Azért, hogy soha ne szeressen meg, soha ne bízzon egy olyan emberben, mint ő. Nem tudja megadni neki azt, amit a többi apa. Soha nem sikerülne, így felesleges is próbálkozni. Ő már nem képes szeretni, nem soha. A szíve kővé dermedt, és a követ nem lehet életre kelteni. Így menekülni kell tőle, messziről elkerülni. Tudta, hogy a lánya most szenved, de ennek így kell lennie. Meg kell menti egy olyan hatalmas csalódástól, ami Ellina szívét is örökre jéggé dermesztené.
Costance… igen, őt azért választotta, hogy valaki megálljt tudjon parancsolni neki, ha túl messzire menne. Mint a mai nap.
Szereti a nőt? Nem. Mélységesen tiszteli, és elfogadja. Nála már ez is hatalmas lépés. Hogy el tud fogadni egy nőt maga mellett. Sokáig ez sem ment, de benne van valami, ami a többi nőből, akikkel eddig összehozta a sors Meredith halála után, hiányzott. Nem tudná megmagyarázni mi az, csupán érzi. Valami mélyről fakadó angyali jóság, ami még a legrosszabb démonból is elő tud csalogatni valami emberi érzést.
De valaki azt mondta réges-régen, hogy egy démon kell ahhoz, hogy előcsalogassa az angyalt. És így íme, itt a bizonyíték, hogy Draco Malfoy egy igazi démon.
Megérkezett… És szokása ellenére kopog, nem akar rögtön rátörni. Ezt a beszélgetést most jól akarja kezdeni.
Ez a rendhagyó magatartás meg is zavarhatta a lányát, hiszen szinte kedvesnek mondható beinvitálást kap. Igen, ez lesz a jó alkalom, hogy tisztázzanak egy-két dolgot. Most talán képesek lesznek mindketten arra, hogy ne ugorjanak egymás torkának.
De valami nincs rendben. Amint belép, a lánya arcán félelem és kétségbeesés jelenik meg. Hirtelen pattan fel, és eszeveszett gyorsasággal lök le egy papírt az asztala melletti szemetes kosárba. Talán egy normál ember nem is vette volna észre, de Darcót nem lehetett átverni.
- Az mi volt? – kérdezte azonnal.
- Micsoda? – próbálkozott Ellina egy gyenge tereléssel.
- Ellina, ne szórakozz velem. Mit rejtegetsz előlem?
- Én semmit, apám! Csupán az iskolai jegyzeteimet szelektálom, és kidobom azt, amit feleslegesnek ítélek. – Két vérbeli mardekáros küzdött egymás ellen, de a férfinek helyzetbeli előnye volt.
- Invito pergamen – mondta nemes egyszerűséggel. – Hadd lássam, mit ítélsz feleslegesnek.
- Ne – Ellinának már csak ennyire maradt ideje, mert az ominózus levél apja kezében landolt.
A lány apja minden egyes rezdüléséből látta, hogyan változnak érzelmei, és hogy hogyan közelít a végzete.
Draco érezte, hogy nem számíthat sok jóra, de eltökélte magában, hogy a lehető legnyugodtabban fog reagálni az olvasottakra. Ám ezt a saját magánbak tett ígéretet, minden egyes sorral nehezebbnek és nehezebbnek érezte, míg végül minden fogadalom ellenére elveszítette az önuralmát.
Soha nem volt még ennyire feldúlt a lánya viselkedése miatt, de ez túl ment minden határon.
Hiszen a lánya elárulta, erre nincs szebb szó.
- Egy Potter? – kérdezte szinte kígyó módján sziszegve. Ellina megdermedt. Talán még soha nem látta ennyire idegesnek az apját, pedig már átélt egyet s mást.
- Egy Potter? – hallatszódott ismét a kérdés, immár olyannyira vészjóslóan, hogy Ellinának azon járt az esze, hogy elfut.
Ám ekkor váratlanul megérkezett a felmentő sereg, méghozzá Caleb képében. A fiatalabb férfi gyanútlanul nyitott be a szobába, de a kép, ami fogadta, megfontoltságra intette.
Draco azonnal fia felé fordult: - Te tudtál erről? – kérdezte meg Calebet is hátrálni késztető hangon.
- Mit? – kérdezte meg ártatlanul.
- Ha te is játszol velem, Caleb, esküszöm, hogy… - nem fejezet be a mondatot, csupán fia kezébe nyomta a pergament. Caleb minden egyes szó elolvasása után, egyre biztosabban tudta, hogy ebből húgát még ő sem fogja tudni kihúzni. Arra félő, hogy senki nem lenne képes. – Nem, nem tudtam róla, apám – válaszolta egyszerűen, és őszintén.
- Ülj le – fordult ismét a lány felé Draco, aki azonnal engedelmeskedett, majd, mint egy ketrecbe zárt vad kezdett föl s alá járkálni a szobában. Caleb tudta, hogy nem hagyhatja itt védelem nélkül a húgát, így okosan meghúzódott az egyik sarokban, tettre készen.
- Tudod, mit csinál egy Malfoy, hogyha elárulják? – tette fel a kérdést lányának Draco, aki csupán fejét rázta, nem tudott megszólalni. – Megöli az árulót, és azt is, akiért elárulták.
- Apa – szólalt meg Caleb – nem gondolod, hogy egy kicsit… - de nem tudta befejezni a mondatot, mert Draco akkorát csapott Ellina íróasztalára, hogy az majdnem kettéhasadt.
- Nem! – kiáltotta – Nem gondolom, Caleb! Nem gondolom, hogy a húgod nem volt pontosan tisztában azzal, hogy milyen gyűlöletet táplálok a Potterek iránt. Nem gondolom, hogy a lányom nem direkt tette ezt az egészet, pontosan tudva, hogy ezzel mit fog kiváltani belőlem! És nem, nem gondolom, hogy neked további keresni valód van ebben a szobában! Úgy hogy… KIFELÉ!
Draco Malfoy régen beszélt ilyen hangon a fiával, de ez a helyzet most különleges volt. Nem tudta, mit fog tenni, nem tudta, meddig viszi el az indulat. De egy dologban biztos volt… James Potter azt is meg fogja keserülni, hogy erre a világra született!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
