Törött szilánkok
A szalonban Caleb és Constance beszélgetett egymással. A fiú éppen húga viselkedése miatt próbált elnézést kérni, de mint kiderült feleslegesen.
- Ne félj Caleb, teljesen megértem Ellina viselkedését. Amikor annyi idős voltam, mint ő, az apám elhagyta anyámat egy sokkal fiatalabb boszorkányért. És nem volt elég, hogy a varázslóvilág lenézett, mert egy házasságtörő lánya voltam, hanem az új „anyám” is egy igazi mostoha volt. – Caleb teljesen megdöbbent a nő őszinteségén. Úgy érezte, talán ez a boszorkány lehet az, aki Ellina szívében elfoglalhatná azt a tátongó űrt, amit édesanyja hiánya okoz, feltéve persze, ha a húga is hajlandó lesz elfogadni Constance-t. A nőn nem fog múlni, az biztos.
- Ellina pedig még nehezebb helyzetben van, mint én voltam, hiszen ő nem is ismerhette meg a mamáját, így nem csoda, hogy így fogadott. Én valószínűleg nem vagyok más számára, mint egy betolakodó. Remélem, sikerül elnyernem a bizalmát, és a barátságát – fejezte be gondolatmenetét a menyasszony.
- Ellina nehezebb eset, mint gondolnád, és ne felejtsd el, hogy ízig-vérig mardekáros. Azt hiszem, apámból kiindulva tudod, ez mit is jelent.
- Vannak sejtéseim – kacagta el magát a boszorkány, majd mosolyogva hozzá tette. – Majd Dracón gyakorlok.
Ellina ekkor lépett be a szalonba a lehető legundorodóbb arcot vágva, mikor látta, hogy a bátyja milyen jól elbeszélget ezzel a betolakodóval. Egyet eldöntött magában, ennek a nőnek nem sokáig ad ez a ház otthont, személyesen fog gondoskodni erről.
Egyenesen Constance-hoz sétált, majd felszegett fejjel megállt előtte és megszólalt, persze minden szavát gondosan megfontolva, mivel érezte apja tekintetét a hátába fúródni.
- Kérem, bocsásson meg az iménti viselkedésemért kisasszony, csupán múló faragatlanság volt a részemről – mondta, de gondolatban hozzá tette: „és nem az utolsó”. – Elnézést kérek szavaimért, amelyekkel megsértettem önt. – Ellina minden idegszála pattanásig feszült. A tudat, hogy ott áll és megalázkodik egy olyan nő előtt, akit legszívesebben pofon vágna és kirugdosna a kúriából, idegtépő volt, és minden erejét összeszedte, hogy a „megfelelő” módon viselkedjen.
- Semmi probléma nem történt, és kérlek szépen tegeződjünk, ez a magázódás annyira hivatalos – mondta Constance, majd mosolyogva jobb kezét nyújtotta a lánynak. – A nevem Constance Moonlight.
- Moonlight? – gondolta Ellina – Szóval apám nem adta alább egy aranyvérűnél.
- Ellina Drusilla Malfoy – fogadta el a kézfogást Ellina. – Köszönöm, hogy ilyen megbocsátó volt.
- Voltál – helyesbített Constance, mosolyogva. A fiatalabb boszorkány csak bólintott egyet, majd rögtön el is kapta a kezét.
- Nos, akkor azt hiszem, mehetünk is ebédelni – szólalt meg Ellina háta mögül Draco. – Biztosan mindenki éhes.
Az ebéd elég hallgatagon telt, pedig mind Caleb, mind Constance megpróbálták oldani a nyilvánvaló feszültséget apa és lánya között, sajnos nem sok eredménnyel, amíg az idősebb boszorkány fel nem vetette a születésnapi bál témáját.
- Édesapád mondta, hogy két hét múlva lesz a születésnapod, és lesz egy hatalmas bálod. Ha gondolod, segíthetek, elég jártas vagyok az ilyen rendezvények terén. Persze csak ha nem egyedül szoktad ezeket szervezni, mert nem akarok alkalmatlankodni.
- Nem nagyon szoktak érdekelni a külsőségek – szúrt oda Constance-nek Ellina, amitől a boszorkány egy kis időre elhallgatott. Úgy döntött, lesz még ideje barátkozni, nem kell ajtóstul rontani a házba, de azt nem is sejtette, hogy ezzel a beszélgetéssel egy lavinát indított el.
- Jó, hogy szóba került a bál – kezdte Draco. – Megtudhatom, hogy kiket szándékozol meghívni, kislányom? A listát időben szeretném leadni a meghívó készítőknek.
- Minek kell megint a flancos meghívókkal hivalkodni? – kérdezett vissza Ellina már megint elég megfontolatlanul.
- Válogasd meg a szavaidat, ha velem beszélsz, lányom – pirított rá Draco. – A meghívók jelképezik családunk szeretetét és tiszteletét a meghívottak iránt. Mi Malfoyok vagyunk, nem vágunk oda senkihez egy „gyere el a bulimra” invitálást, ez nem illik hozzánk, és nem illendő.
- Persze, és mellette mindenkivel tudatnunk kell, hogy hova is jönnek, nehogy azt higgyék már, hogy valami szegény putriba érkeznek. Az orruk alá kell dörgölni a gazdagságunkat – morogta az orra alatt Ellina, de ahhoz épp elég hangosan, hogy az asztalnál ülők meghallják.
- Na ide figyelj, te lány – Draco kezdett kijönni a béketűréséből. – Nem kötelező bált adni a házamban, de amíg itt tartod, addig az én szabályaim szerint fognak zajlani az események. Ha ezeket a feltételeket nem vagy hajlandó elfogadni, akkor feledkezz el arról, hogy bárkit is meghívsz ide. Nem vagyok hajlandó csorbát ejteni a Malfoy néven, azért mert a te kifacsarodott ízlésednek nem felelnek meg az aranyvérű szokások – Egy pálcaintéssel lánya elé varázsolt egy pennát és pergament – Most pedig leírod, hogy kiket óhajtasz meghívni, én pedig ellenőrizni fogom!
Ellina, azonnal ellenkezett volna, de az apjával eltöltött egy óra is elég volt arra, hogy ésszel próbálkozzon, ne pedig indulattal. Pontosan tudta, hogy akiket nem ír fel a listára, azok a kúria környékére sem kerülhetnek, ugyanakkor valahogy el akarta kerülni, hogy apja már most tudomást szerezzen Jamesről. Patt helyzetbe került, és egyetlen reménye az volt, hogy apja figyelmét valami csoda folytán elkerüli a James és a Potter név.
- Erről is az a cafka tehet! Minek kellett felhozni ezt a témát. Az a nagy előzékenység… – mondta magában Ellina, immár ügyelve, hogy valóban csak ő „hallja”.
A percek, míg Ellina körmölt csendben teltek, mivel sem Caleb, sem Constance nem akart belefolyni kettejük „harcába”. Az idősebb boszorkány már fel lett világosítva Ellina bátyja által, hogy ilyen esetekben okosabb szépen meghúzódni, és megvárni, míg elül a vihar.
Ám ez a vihar, még csak most gyűjtötte az erejét.
Ellina átadta a teleírt pergament apjának, aki rögtön olvasni kezdte azt.
- Hm, Michael Nott, örülök, hogy vele barátkozol. Elég jó megjelenésű gyerek és az apja régi barátom. Őt is felveszem a listára, jó hogy eszembe jutattad.
- Miféle listára? – kapta fel a fejét Ellina, kezdett rosszat sejteni.
- A lehetséges kérőid listájára. Eljött az ideje, hogy megnézzem, melyik házasság milyen előnyökkel jár, hiszen lassan abba a korba lépsz, mikor el kell gondolkodni az eljegyzésen – azon ritka pillanatok egyike következett, hogy Ellina nem jutott szóhoz. Merően nézte apját, és csak tátogni tudott, de aztán lassan megjött a hangja.
- Ezt ugye most nem mondtad komolyan? Azt hittem már nem a középkorban élünk – hangjában mélységes felháborodás keveredett egy csöppnyi kétségbeeséssel.
- Nem, valóban nem. De nem fogom hagyni, hogy valami jöttmenttel keveredj össze és szégyent hozz a Malfoy névre. Mióta Malfoy nők vannak, ez így szokás, és nem te leszel a kivétel.
- És a Malfoy férfiak mit csinálnak?! Kedvükre fekszenek le minden jöttmenttel, majd találnak közöttük egy szerencsétlent, aki bedől a dumájuknak és szül nekik néhány gyereket? Mást sem csináltak csupán minden nőt kihasználtak, veled az élen!
- Remélem tudod, hogy az anyádról állítottál ki bizonyítványt – vetette oda kegyetlenül Draco. Ellina hirtelen hallgatott el és szemei csillogni kezdtek, de nem engedte meg magának, hogy sírjon, nem adta meg ezt az örömet az apjának. Felpattant a székéről, és már rohant is volna ki, ha apja kemény szava nem állítja meg.
- Nem hagyhatod el az asztalt, amíg nem mondom! Azonnal ülj vissza, különben olyat teszek, hogy magam is megbánom. Sikerült már az első nap tökéletesen bemutatkoznod a leendő anyádnak. – fejezte be Draco, majd visszatért a listához.
- Draco én… - kezdte volna Constance, de valami félbeszakította.
- SOHA! – kiáltotta Ellina, és tányérját megfogva a földhöz vágta azt. – SOHA! – lassan ordított, és most egy pohár ért csúfos véget. – Ez – itt Constance-re mutatott – soha nem lesz az anyám! – nem tudta, hogy bőgjön, vagy tovább pusztítsa a megmaradt étkészletet.
Az apja a legérzékenyebb pontján találta el, ott ahol a legjobban fájt.
Tudta, hogy ő a hibás az anyja haláláért, és hogy apja is őt okolja. Tudta, hogy ezért gyűlöli ennyire őt Draco, de akkor sem volt képes feldolgozni. Ez ment lassan tizenhat éve… Folyamatos veszekedések, csaták és háborúk, és Ellina egyre megtörtebb lett. Kezdett beletörődni a sorsába, néha már azon gondolkodott feladja, de mindig volt valami, ami új erőt adott neki. De most megint azon a ponton járt, hogy úgy érezte, nincs tovább, meg kell adnia magát, különben örökre odavész.
Draco pontosan tudta, hogy minden egyes alkalommal elveszít egy darabot a lányából, még sem tudott rendes apa lenni. Már nem… Tizenhat évvel ezelőtt elvesztette azt az embert, aki a világot jelentette számára. Ott a szülőszobában megfogadta haldokló feleségének, hogy imádni fogja lányát, és mindent megtesz, hogy boldog legyen. De ígéretét nem tudta megtartani. A fájdalom és a veszteség kővé dermesztette a szívét. Már ott akkor is, amikor a kezében tartotta azt az apró testet, tudta, hogy soha nem fogja tudni boldoggá tenni. Hiszen, hogyan is tehetné, amikor az édesanyját sem tudta megmenteni neki. Ő a hibás, hogy Meredith meghalt, és nem lehet ott a lánya mellett, amíg az felnő, és nővé érik.
Hiszen megbeszélték, hogy mindent megadnak neki. Hogy vigyáznak arra, hogy Calebbel jó testvérek legyenek. Óvják, és nem fogják belekényszeríteni ósdi szokásokba, amik megkeserítik az életét…
De mind ezt nem tudják már megadni neki, mert Meredith halott. Ő nem tudja megadni azt, amire Ellinának szüksége lenne, nem képes rá egyedül, ezért inkább nem ad semmit. Gyűlölje csak a lánya, ahogy ő gyűlöli saját magát, mert nem tudja megmenteni felesége életét.
Draco felemelte pálcáját és egy átokkal lányát a székhez szegezte, úgy hogy meg se tudjon mozdulni.
- Constance, Caleb, megkérnélek titeket, hogy hagyjátok el az ebédlőt. Ne haragudjatok, de van egy kis beszélnivalóm a lányommal. – A megszólított boszorkány egy szó nélkül elhagyta a szobát, de Caleb hezitált, nem akarta a húgát ilyen helyzetben hagyni.
- Apa… - kezdett volna bele, de Draco félbeszakította.
- Caleb, azt hiszem, érthetően megkértelek, hogy távozz – mondta az idősebb mágus kissé emeltebb hangon.
- Apa, tudod, hogy most nem teljesen van igazad. Ellina kicsit túllőtt a célon, de…
- Caleb, hogy hogy nevelem Ellinát ahhoz neked semmi közöd! Most pedig utoljára szépen megkérlek, menj kifelé.
- Ő a húgom – Caleb a szokásostól eltérően kicsit emeltebb hangszínt ütött meg, és ezzel elérte, hogy Draco felé forduljon.
- Nekem pedig a lányom. Te pedig a fiam vagy, és elvárom, hogy a korodtól függetlenül, engedelmeskedj nekem, és menj… ki. – Caleb apja pillantásából tudta, hogyha marad, annak nem csak ő, de Ellina is megissza a levét, így visszavonulót fújt.
Draco Ellinához sétált, majd lehajolt lányához, úgy hogy arcukat csak pár centi választotta el egymástól.
- Úgy érzed képes vagy arra, hogy az átok nélkül se tegyél több kárt valamiben? – kérdezte Draco azon a halk hangon, ami soha nem sejtetett semmi jót.
- Igen – felelte félénken a lány. Most, hogy kicsit megnyugodott, rájött, hogy mit művelt, és hogy ennek mi lesz a következménye, arra gondolni sem mert.
Draco megszűntette az átkot, majd álló helyzetbe rántotta lányát, olyan hévvel, hogy az majdnem a karjaiba landolt.
- Most pedig tartok neked egy kis órát, arról, hogy mi az az illem…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
